2016. november 5., szombat

Gasztronómia

Bizonyára mindenki kóstolt már francia ételeket és italokat, szóval bátran állítható, hogy a francia konyha világhírű. Manapság minden bolt polcán fellelhető valamilyen francia csemege. Természetesen ha nem szeretnénk "kész" terméket vásárolni, akkor saját magunk is elkészíthetjük őket otthon. Ehhez recepteket különböző szakácskönyvekből vagy az internetről is kereshetünk. Ha véletlen nem úgy sikerül ahogy szeretnénk, akkor se keseredjünk el, bátran próbáljuk újra;)

Egy kis ízelítő a francia konyha történetéből:
  Franciaországban a gasztronómia történelme egészen a gall időkig nyúlik vissza. A középkorban az   étkezés mellett előadás is szórakoztatta a résztvevőket. Ekkor még főként kézzel fogyasztották az       ételeket. A reneszánsz időszaka mérföldkő volt a konyhaművészetben, hiszen ezekben az időkben       jutott el Franciaországba is a cukorművesség, a fagylalt és vált a villa a teríték részévé. XIV. Lajos     király uralkodása idején kezdték el a fogásokat egymás után, meghatározott sorrendben felszolgálni.   A 18. században a szakácsok arra törekedtek, hogy ők legyenek a legjobb szakemberek. A francia       forradalom után megkezdődött a gasztronómia reformációja és divatba jönnek az éttermek.

Étkezési szokások:
A franciák étkezése általánosságban kalóriaszegényebb, mint a hagyományos magyar konyha. Franciaországban naponta háromszor étkeznek: 
Reggeli 7 és 9 óra között: meleg ital (kávé, tea vagy kakaó), croissant vagy kenyér, vaj, lekvár
Ebéd 12-14 óra között: főétkezés, kb. 2 órán át tart, általában elő-, főételből és desszertből áll
Vacsora kb. 20 órakor: szintén 1 órán át tart. Hideg előételből, meleg főételből és desszertből áll


Reggeli
Ebéd

Vacsora

Specialítások, különlegességek:
  •  libamáj
  •  különféle töltött szárnyasok 
  •  borok
  • Puy en Velay-i zöldlencse
  • csiga, osztriga
  • „boeuf bourguignon” (vörösborban főtt marhahús sárgarépával)
  • Dijon-i mustár
  • Ardenneki sonka
  • champagne azaz pezsgő
  • kuglóf
  • sajtok   
  • Loire halételei
  • Tarte tatin almatorta
  • Paris-Brest képviselőfánk
  • macaron
  •  „gâteau batu” 
  • szarvasgomba, spárga
  • „ratatouille” (lecsó-féle)
  • nugát
  • „samoussa” (hússal, hallal vagy sajttal töltött tészta)
  • gesztenye és az ebből készült ételek, desszertek, likőrök
  • hagymaleves
  • croissant
  • baguette
  • stb...

 Az ételek ízletesek és egészségesek, mert nem használnak túl sok fűszert. A mediterrán területeken leginkább olivaolajjal sütnek. Elsősorban marhahús, borjú, ürü, bárány, szárnyasok és vadhúsok is kerülnek az asztalra, sertést szinte egyáltalán nem esznek. Ezek elkészítése régiótól függ.



Sajtok

Baguettek

Macaronok


Borok



Kiemelkedő alakok a francia konyhában: 
  • Paul Bocuse (a híres nemzetközi Bocuse d’Or szakácsverseny megalapítója)
  • Michel Guérard  (megteremtette az ún. Nouvelle Cuisine alapjait)
  • Troisgros testvérek, Alain Chapel,  George Blanc, (a saját korszakuk meghatározó szakácsai)
  • Alain Ducasse (hagyományok továbbfejlesztése)
  • Guy Savoy (hagyományok továbbfejlesztése)
  •  Joël Robuchon (hagyományok továbbfejlesztése)
  • Michael Troisgros (hagyományok továbbfejlesztése)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése