2016. december 10., szombat

Louvre
 

A Louvre Párizs központi részén, a Szajna jobb partján található nemzeti múzeum, a világ egyik legismertebb és 1793 óta Párizs legnagyobb múzeuma. 60 600 m2-es területén, közel 35 ezer műtárgyat őriznek az őskortól napjainkig. Köztük 7500 festményt, 1850 szobrot. Az európai képzőművészetek gyűjteménye mellett egyiptomi, iszlám, keleti, görög, római és etruszk emlékek is megtekinthetők. Nemhiába keresik fel évente több millióan, hiszen itt mindenki láthat a saját kultúrájából származó kincseket, és csodálhatja meg a híres festők méghíresebb képeit. 2013-ban 9,3 millióan látogatták, ezzel pedig kiérdemelte a világ leglátogatottabb múzeumának szóló I.helyezést.
A múzeumhoz tartozó üveg piramis is látványosságnak számít, az arra járó turisták előszeretettel fényképezkednek vele.


Az épület:
1204-ben II. Fülöp Ágost királyi kastélynak építtette. 1364 és 1380 között V. Károly király gót stílusban átépíttette. I. Ferenc és II. Henrik pedig gyönyörű reneszánsz királyi várat emeltetett belőle. Medici Katalin királyné a székhelyéül választotta és kibővítette, IV. Henrik pedig közbeeső épületekkel, a Tuileriákkal is összekötötte.
 Ez a régi Louvre, melyhez XIV. Lajos az új Louvre-t csatolta, úgy hogy az épület négy szárnya a palota udvarát négyzet alakban zárja be. Miután a királyok kiköltöztek belőle, tudósok és művészek lakták egészen 1805-ig, mikor Napóleon császár azzal a feladattal bízott meg építészeket, hogy építsék ki a Louvre-ot. Ez a folyamat azonban csak III.Napóleon uralkodása alatt fejeződött be. 1871 óta ma már a pénzügyminisztériumon kívül csak a múzeum van a Louvre-ban.







A piramis:
A Louvre udvarán lévő üvegpiramis, acélból, alumíniumból és üvegből készült. 21,65 m magas,35,40 m oldalhosszúságú. Azt hogy pontosan hány üveglapból áll nem tudjuk, csak azt, hogy  666-nál több.


Néhány híres műalkotás a múzeumból:
  • Leonardo da Vinci: Mona Lisa 
  • Méloszi Aphrodité (görög szobor)
  • Delacroix: Szabadság vezeti a népet
  • Nicolas Poussin: Szabin nők elrablása
  • Vermeer: Csipkeverőnő
  • Milói Vénusz
  • Hammurapi törvényoszlopa
  • stb...


 Itt egy rövid bemutató tekinthető meg a Luvre-ról: https://www.youtube.com/watch?v=z4emQAlH9uw




Ez egy térkép a Louvre-ról, itt látszanak a hatalmas méretek


Jean Fouquet önarcképe

Read more at: http://ee.france.fr/hu/discover/louvre-felfede


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése